Mikor hogy. Néha vágyunk az elérhetetlenre. Sőt… Majd’ belepusztulunk, csak hogy egy kis darabkát magunkénak tudjunk. Mert kell, mert szükséges, mert azt akarjuk, hogy a részünkké váljon, a részünket képezze. Nem tudjuk, hogyan, csak valamilyen módon legyen már a miénk.
Tudjuk, hogy az újdonság erejével hatna, és bekebelezné az egész lényünket és mekkora nagy szükségünk van erre…. nincsenek is rá szavak…
Viszont van az a pillanat is, amikor nagyon is jó az a megszokott. Az a közeg, az a minden… ami akkor és már régóta körbevesz, és semmi pénzért nem változtatnál rajta.
A biztonság. Talán ez a jó szó rá. Minden annyira a helyén van, és minden ami új, ami egy kicsit más lenne… az kilógna a sorból…
Igazából vitatkozhatnánk azon, melyik a jobb. Amikor hajszoljuk az újat, és a mindig mást, vagy amikor békésen bekuckózunk a biztonságos kis világunkban. De szerintem kiegyezhetünk abban is… hogy mindkettőre szükség van. Néha erre, néha arra.
forrás: pinterest.com
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: